A McCartney-család – Heather kivételével – összecsomagolt, és
Erikousára utazott, bármilyen komolyabb megfontolás nélkül. Linda, a szerető
feleség hagyta, hogy féltett férje újraélhesse azokat az időket, mikor az ilyen
tettek még szokásosnak számítottak. Persze jól tudta, hogy ez a hóbort se lesz
örökérvényű, mégis igyekezett Paul kedvében járni. Összeszedte a három
cseperedő gyerkőcöt, némi ruhát, és már indulhattak is.
Ez a cselekedete valójában tökéletesen összegzi is Lindát. Sosem volt
kimondottan szép, okos, vagy vicces, csak egyszerűen szerette Pault.
Akármennyire hétköznapinak is tűnik, annyira mégis futotta, hogy az egyetlen nő
legyen a beatle életében. Nő.
Erikousa egy apró, görög sziget volt, nyugatra az ország többi
részétől, a Jón-tenger déli hullámain. Az óceáni éghajlat jellemezte, így
mediterrán növények telepedtek meg rajta, citrom, narancs, füge, és olíva
ölelte körbe a sziget köves partjait, és kopár dombjait, amiken fehér,
szögletes épületek emelkedtek.
Nem látogatta sok turista, csak éppen annyi, amennyi mellett még
sztárok is megfordulhattak. Ami azt illeti nem is igen jártak oda csak görögök
-, angolok alig.
Dhani nyugodtan feküdt az ágyán, a szobájában, abban a reményben élve,
hogy az egész nyarat így fogja tölteni. Ő
egy egyszerű tinédzser volt, aki csak aludni, és tévét nézni szeretett volna.
Nem érdekelte semmi más. Nem is igen gondolt semmire, csak néha az ég színére,
vagy az ablakában virágzó orchidea illatára. Főleg ilyenkor.
- Dhani! – kopogott az ajtón édesapja.
– Bejöhetek?
- Alszom! – kiáltotta a fiú, de
George természetesen ügyet se vetve rá, besétált. Most különösen udvariatlan
volt, tekintettel a benne zúgó érzések ricsajára, nem is meglepő.
- Csomagolj! – adta ki a
parancsot, mire Dhani komótosan kinyitotta a szemét. Nem látott semmit, amit
eddig ne látott volna. Az ég még mindig kék volt, és az orchidea is ugyanazt az
édes illatot árasztotta.
- Minek? – kérdezte félig még
álmodozva
- Erikousára, egy görög kis
szigetre megyünk. McCartneyékkal – vágott a közepébe a reszkető apa, miközben
gyorsan az íróasztal melletti székre vetette magát.
- Kizárt – ellenkezett Dhani,
magára húzva a takaróját. – Hagyjál! – durmolta megfáradtan.
- Eljössz, és kész! – emelte
meg a hangját az apa.
- Dehogy megyek. Egyáltalán
miért lesznek ott McCarneyék? Utálod Pault – mormolta a takaró alól, mire
George vette egy mély lélegzetet, és így felelt:
- Igen, de… - folytatta volna,
de Dhani hirtelen felugrott, és közbe szólt.
- Nem utálod, ha vele akarsz
vakációzni, rohadtul nem. Mit hiszel, hogy egy idióta vagyok, aki nem vesz
észre semmit? Már nem vagyok nyolcéves, hogy hazudnod kelljen nekem! –
kiáltott, majd sebesen visszabújt az ágyba. – Elegem van belőled, meg a rohadt
kis hazugságaidból – suttogta.
Erre George az arcát a tenyerébe temette, és levegőért fohászkodott. Nem
akarta az elmúlt évek összes veszekedését újrakezdeni. Már éppen elég érzelem
rohant végig rajta, ezt már nem tudta volna elviselni.
- Mit kell tennem ahhoz, hogy a szokásos ordibálás nélkül elkezdj
pakolni? – mormolta George, és felemelte a fejét. Inkább elviselt volna
bármilyen bugyuta kérést, minthogy megint kiabálnia kelljen magával.
- Meg kell ígérned, hogy amíg a
szigeten leszünk, nem fogsz hazudni nekem – jelentette ki Dhani határozottan
előbújva, mire apja csak megilletődötten nézett vissza rá. – Teljesen
őszintének kell lenned, bármit kérdezek! Bármit! – ismételte, mire George
akaratlanul is megrezzent. – Ha egyszer is hazudni mersz, azt hihetetlenül meg
fogod bánni.
- És…? – vágott volna közbe a
beatle, de Dhani gyorsan félbe szakította.
- Nincs alkudozás.
Megkérdezhetem hányszor csaltad meg anyát, kivel, hogyan, és te elmondod. Anya
nem fogja megtudni, de én igen. Vagy ez, vagy mehetsz egyedül McCartneyékkal –
hadarta. George sóhajtott egyet, majd így felelt.
- Legyen.
®®®
- Na, gyertek csajok! – kiabált
Paul a kocsi felé, James-el a kajaiban.
- Hé! Apa tegyél le! –
tiltakozott nevetve, mire a talpai hirtelen földet értek. Ezt érezve már el is
futott, egyenesen a tengerpart felé, amit a nyaraló parkolójából már tisztán
lehetett látni.
- Pakoljatok ki, én játszok
egyet az öcskössel! – intézte szavait Lindához, aki csak vigyorgott rá
helyeslően, ismét.
Ott álldogált a három McCartney-lány, és már szemügyre is vehette a
nyaralót. Azt az épületet, amiben az elkövetkező hónapot tervezték tölteni.
Ez is a sziget nyugati csücskén feküdt, pár szomszédos épülettel
karöltve a part mentén. Az összesnek fehéren világító, szögletes fala volt, ami
visszaverte a hőt, míg az ajtók sötétkéken virítottak. Tartozott melléjük
egy-egy hatalmas, kerek, aranybarna térkővel díszített terasz, és medence,
körülötte barnabőrből készült napozóágyakkal, meg pálmákkal. Nem voltak
kerítések, hiszen a tengerpart pár lépésnyire feküdt a házaktól, így a nyaralók
közötti átjárás roppant egyszerűnek bizonyult. Egyedül a házak körül húzódó
dombok akadályozták az utat, amiken kiszáradt fű éktelenkedett.
Miután a három McCartney-lány jól körüljárta a házat, beléptek a
főajtón, ami a hatalmas társalgóba vezetett.
Tele volt prémfedésű kanapékkal, alacsony fekvésű asztalokkal, és arany
zöld, cserepes szobanövényekkel, amiktől az egész légtér megtelt édeskés
aloévera illattal. A hófehér falakban néha kerek ívek gömbölyödtek, alattuk
egy-egy vakablakkal, amiket bordó muskátlikkal töltöttek meg.
Ebből a teremből nyílt az étkező, ami egyenlő volt a konyhával is. A
tízszemélyes ebédlőasztal mögött álltak a konyhapultok, a mosogatógép, és a
hűtő. Innen nyílt a terasz, egy üvegajtón át.
A társalgóba visszalépve észrevehető volt, hogy az egész épület két
részre nyílt. A jobb oldali vezetett Harrisonékéhoz, míg a lányok a baloldaliba
mentek tovább, ahol a teraszablak mögött megbújt három ajtó. Az egyik a
fürdőszobáé, a másik a franciaágyas hálóé, a harmadik pedig, a gyerekszobáé
volt, ahol három ágy állt.
Stella (nem juniper) és Mary elfoglalta a két ablak melletti
fekvőhelyet, ami tökéletes kilátást nyújtott a tengerre, ahol Paul éppen
James-el fogócskázott. Eközben Linda végig rendezkedett, ahogy az egy rendes
anyától várható volt. Addig hagyta, hogy a két lány maga elrendezze a
szobájukat.
- Hé! – szólt Stella az agyán
feküdve.
- Mi az? – kérdezte Mary a
ruháit pakolgatva.
- Te várod már, hogy itt
legyenek? Tudod, Harrisonék – mormolta a hasáról, miközben a tengerpart
látványában gyönyörködött.
- Hát, elég fura lesz. Apával
nem is olyan rég még utálták egymást. George bácsi nagyon csökönyös tud lenni
apu szerint – hadarta Mary, szokásához híven.
Mary McCartney volt az idősebbik, és egyben az érettebb is, ahogyan az
lenni szokott. Anyjától örökölte a vidám, mégis visszafogott viselkedését, míg
apjától a fekete haját. Mindig tudta mit kell mondania, és a felelősségtudatnak
sem volt hiányában, ellentétben húgával. Stella volt a család vadóca. Mindig
rossz fát tett a tűzre, de egyben ő okozta a legtöbb nevetést is. Egyszerűen tűzről
pattant.
- Szerinted Dhani helyes?
Összejöhetünk egyáltalán vele? – csúszott ki a kishúg száján, mire Mary
elnevette magát.
- Nyugodtan, bár elég beteg
lenne – felelte.
- Majd meglátjuk. De tizenhét
éves nem? Akkor csak egy évvel idősebb nálam. Imádni fog engem – vigyorgott
Ella magában.
- És mi van, ha barátnője van,
észlény? – vágott közbe Mary higgadtan.
- Az kit érdekel? Engem jobban
fog szeretni – erősködött, mire nővére ismét kacagni kezdett. – Tuti! –
folytatta. Persze nem gondolta komolyan. Még sosem volt szerelmes, és nem is
értette, amikor arról volt szó. Az egész
csak képzelet - mondogatta.
- Nahát, ez aztán a luxus! –
hallatszott a társalgóból Paul hangja, mire a lányok felkapták a fejüket.
Hirtelen Jamest pillantották meg, ahogy befutott a szobába, és rögtön kiszúrta
az ágyát, amire már ki is volt készítve a fürdőnadrágja.
- Mentek strandolni? – kérdezte
tőle Mary könnyeden, mire a kisöccse csak bólogatott sietve. Erre Stella már elő is kapta a saját
fürdőruháját, és vetkőzni kezdett.
- Remélem azért Dhani előtt nem
dobod le ilyen hamar a bugyid – jegyezte meg a nővér gúnyosan, mire a két
kisebbik testvér elnevette magát.
- Hagyjál! – harsogta Stella,
és James-el már ki is futottak a partra.
Mary lassan felegyenesedett, míg a telefonját szorongatta. Hívásra
várt, valakitől. Kisétált a szobából, és a teraszajtóhoz lépett, a falnak
dőlve. Tisztán látta, ahogy a tengerparton Stella és James éppen vízi csatát
tartottak. A tenger mellett a szomszédos szigetek ölelésében már látszódott a
nap, ahogy lenyugodni készült, így víz fodrai narancssárga színben tündököltek.
Csodaszép látvány volt.
- Tetszik, csillagom? – súgta
Paul a fülébe, majd hátulról átkarolta.
- Apa! – ellenkezett
nagylányosan. – Ők mikor jönnek?
- Valószínűleg csak hajnalban
érnek ide. Most hívtam George-ot, és azt mondta lekésték a kompot – felelte,
mire mindketten nevetni kezdtek.
®®®
George elöl ült, Oliviával, míg Dhani hátul feküdt el. Amióta
elindultak az utolsó komppal, csak a Ram*-et hallgatta. (*Paul McCartney első szóló albuma)
Hagyta, hogy a zene átjárja a szívét, lelkét, a harmóniájával. Abban
reménykedett, hogy így talán meg tudja ismerni Pault. Vajon apja miért utálta annyira? Erre a kérdésre még nem talált
választ, ezért csak egyre jobban várta, hogy végre a szigetre érjenek.
- Biztos nem akarsz kimenni? –
kérdezte George hátrafordulva. Fia csak megrázta a fejét, és hátra dőlt.
- Mikor érünk már oda? –
kérdezte türelmetlenül.
- Még úgy egy óra – jött a
felelet, de Dhani már alig hallotta. Visszatette a fejére fejhallgatót,
miközben arra gondolt, hogy Paul csak neki énekel, egy akusztikus gitárral a
másik ülésről. Most ringatta először álomba.
